2016. október 16., vasárnap

11. - Heaven's





Az első dolog, ami némi kételyt hagyott bennem, a tompa zene volt, amit meghallottam, amint beléptünk az ajtón és az bezáródott mögöttünk, miközben a tagbaszakadt ajtónálló elénk lépett és átvette a vezetést.
- Sokan vannak? – érdeklődött Louis, én pedig kérdőn pillantottam hol rá, hol pedig a férfire, na, nem mintha bármiféle válaszra számítottam volna.
- Péntek este van, uram. – felelte feketeruhás és intett, hogy kövessük. – Csak a szokásos társaság. – egy újabb hidegrázás lett rajtam úrrá, miközben észrevettem, ahogy a szája sarka egy újabb mosolyra húzódott.
Gondolom, mondanom sem kell, a következő kétely ő volt személyesen, noha józanésszel nézve egyáltalán nem lett volna mitől tartanom, elvégre nem voltam egyedül, ráadásul nagyon úgy tűnt, akárhol is vagyunk, Louis törzsvendégnek számít itt.
Vagy legalább is valami olyasminek.
- Remek. – nyugtázta Louis elégedetten. – Akkor a lehető legjobbkor jöttünk.
Azonban én ebben már kevésbé voltam biztos, na nem mintha az én véleményem annyit számított volna ebben a beszélgetésben; némán követtem őket egyre beljebb, az üres folyosókon keresztül, miközben a zene egyre inkább erősödött,  mire megállapíthattam, hogy a lakás kinézet valóban többet rejthet, csak úgy, mint feltételeztem. De ebben akkor bizonyosodtam meg leginkább, mikor megérkeztünk a kétszárnyú ajtó elé, ahonnan már tisztán lehetett hallani a mögüle kiszűrődő hangzavart, noha akkor még nem tudtam, mit rejthet maga mögött.
- Jó szórakozást, Mr. Tomlinson! – biccentett a kísérőnk egy újabb hideg mosoly kíséretében, és hátrálni kezdett.
- Hát akkor – fordult felém Louis. – isten hozott a Heaven’s-ben. – vigyorodott el, és azzal a lendülettel belökte az ajtót, én pedig szembe találhattam magam az általa elképzelt szórakozással.
És egyben azzal, amitől megmagyarázhatatlan okokból a rettegés fogott el.
Akárhová néztem, szinte egy méternyi helyet nem fedeztem fel a vöröses fénnyel elárasztott helyiségben, ahol legalább hatvan-hetven ember tartózkodott, noha nem volt valami nagy a szoba, azonban nem a tömeg volt az, ami leginkább a torkomra fagyasztotta szót; hanem a három rúd középen, amin három lány táncolt éppen némileg hiányos ruházatban, bár akadtak olyanok is, akik a köztük lévő kisebb színpadot találták meg táncparkettnek.
Némi pozitívumként szolgált, hogy a zene nem üvöltött max hangerőn, éppen hallani lehetett a másikat a kissé zsúfolt teremben, amiben egy bárt is felfedeztem, meg néhány asztalt, ahová le lehetett ülni, de természetesen az összes foglalt volt.
- Te most komolyan egy sztriptíz bárba hoztál? – vontam fel a szemöldökömet, mikor nagy nehezen magamhoz tértem az átmeneti sokkból, amiért képtelen voltam elhinni, hogy Louis egészen idáig elrángatott, csak hogy a saját szememmel is láthassam, a legnagyobb szórakozása a félmeztelen csajok bámulása.
- Drágám, nézz csak körbe jobban! – bökött a helyiségre, miközben enyhén beljebb lökött a derekamnál fogva. – Ez bizony nem sztriptíz bár.
Noha nem igazán éreztem késztetést, hogy beljebb menjenek, végigfutottam a tekintetemet a bent tartózkodókon, mire meglepetten fedeztem fel, hogy a rendes tánctéren szórakozó emberek között nem csak férfiak vannak.
- De hát majdnem meztelenek. – motyogtam épp elég hangosan ahhoz, hogy a mellettem álló Louis is meghallja.
- De nem ezért jössz ide. – rázta meg a fejét. – Hanem a társaság miatt. – tette hozzá vigyorogva és a bárpult irányába pillantott. – De nyugi, ma nincs itt senki, aki miatt aggódnod kellene. Nem azért hoztalak ide, hogy bemutassalak bárkinek is. Iszunk néhányat és te jössz. – mondta és azzal a lendülettel megindult a bár felé.
Noha nem jelezte, hogy kövessem, mégsem terveztem ott álldogálni, mint aki nem találja a helyét – bár lényegében így volt – így erőt vettem magamon, és utána eredtem, és nagy nehezen megpróbáltam beérni az embereket kerülgetve, mire nagy nehezen eljutottunk a célként szolgáló bárhoz.
Bár én már korábban észrevettem, hogy nincs hely, nem úgy tűnt, mintha ez a velem tartó fiút zavarta volna. Lazán intett egyet a pultosnak, mire az előtte ülő két alakhoz fordult, akik néhány pillanat után fel is álltak és szó nélkül távoztak, átadva ezzel a helyüket, mire Louis elégedetten foglalt helyet az egyik széken, miközben én tágra nyílt szemekkel bámultam rá.
- Na, mi van, nem ülsz le? – vonta fel a szemöldökét, miután kezet rázott a vigyorgó pultossal.
Úgy tűnt, Louis valamiféle törzsvendégnek számíthat itt, de ezt nem csak a pultossal fenntartott jó kapcsolatából vettem ki, hanem a körülöttünk lévő emberek viselkedéséből, akik közül néhány egy biccentéssel üdvözölték, és nem úgy tűnt, mintha bármennyire is megviselné őket, hogy egy hozzá hasonló valaki tartózkodik velük egy helyiségben.
Akkor kezdtem valamennyire megérteni, miért szerethet idejárni, bár volt egy olyan érzésem, valamivel több lehet azért e mögött, mint pusztán az, hogy ha fel is ismerik, nem foglalkoznak vele.
Szó nélkül levágtam magam a mellette lévő székre, miközben félig felé, félig a tánctér felé fordultam és ismét szemügyre vettem a rudakon forgó lányokat egy fejrázás kíséretében.
- Látom, nem vagy oda értük. – jegyezte meg Louis.
- Csak fura. Nem gondoltam volna, hogy erre buksz, bár tudom, hogy pasiból vagy. – vontam meg a vállamat.
- És a vendégednek mit hozhatok? – érkezett a pultos hangja mögülünk.
Louis kérdőn felvonta a szemöldökét, én azonban csak egy vállvonással reagáltam.
- Valami koktél? – kérdezte az énekes, mire fintorogva megráztam a fejemet.
- Akkor már inkább bor vagy feles. – nevettem fel.
- Szóval te ilyen tisztán tolod. – biccentett elismerően Louis és a kiszolgálónk felé fordult. – Mindkettőnknek az én kedvencemet.
A mixer bólintott, és eltűnt az italok között, mire Louis ismét nekem szentelte az összes figyelmét, ahogy szórakozottan megtámaszkodott a pulton.
- A kedvenced mégis mit takar? – kérdeztem némi gyanakvással a hangomban, mire Louis felnevetett.
- Mi van drágám, nem bízol bennem?
- Azt ki kell érdemelni. – álltam a tekintetét.
- Mint ahogy azt is ki kellene érdemelnem, hogy ágyba vigyelek, de hát késő bánat, nem igaz? – maga volt a megtestesült elégedettség, ahogy tovább méregetett, noha volt egy olyan érzésem, ismét a pulton végeztem volna, ha nem lennének emberek körülöttünk.
Próbáltam úgy tenni, mintha kicsit sem zökkentett volna ki a kérdése, mire hálásan pillantottam a mixerre, aki éppen ebben a pillanatban tette le elénk az italokat.
- Ez mi? – érdeklődtem, miközben a kezembe vettem a hozzám közelebb álló üvegpoharat.
- Ha megmondanám, már nem lenne a kedvencem. – emelte fel a sajátját Louis. – Ez a szép benne. – tette hozzá. – Egészség. – döntötte az enyémnek, majd azzal a lendülettel meg is húzta az italt.
Noha a kétségeim még nem tűntek el teljesen, követtem a példáját, mire egy pillanattal később kissé fintorogva tettem vissza az italt a pultra, miközben éreztem, ahogy az alkohol égeti a torkomat, ahogy lecsúszik.
- A kedvenced, hogy is mondjam… - próbáltam kinyögni egy épkézláb mondatot – erős.
- Nem véletlenül a kedvencem. – felelte Louis, mintha mi sem lenne természetesebb.
Akkor vettem csak észre, hogy az ő pohara már csaknem kiürült, és bár pontosan tudtam, hogy nem tart engem valamiféle jó kislánynak, mégis feléledt bennem a bizonyítási vágy, hogy beérjem, így erőt véve magamon lehúztam a maradék italt.
Louis felvont szemöldökkel nézte végig a jelenetet, majd az azt követő szenvedésemet a kesernyés ízét követően, miközben igyekeztem úgy tenni, mintha meg sem kottyant volna, bár mélyen belül már átkoztam magam a remek ötletemért.
- Tudod, hogy kortyolgatva is lehet inni, igaz? – kérdezte, én azonban csak intettem egyet, figyelembe véve a tényt, hogy nem nagyon tudtam beszélni.
- Váltsunk témát! – vetettem fel, miután végre visszatért a hangom.
Louis felnevetett és a tánctér felé fordult a székén, amíg én összeszedtem magam valamennyire és követtem a példáját.
- Amúgy nem értem, mit vagy ezen annyira kibukva, te is táncolsz. – jegyezte meg, a tekintetét a rudakra szegezve.
Akaratlanul is megfigyeltem, vajon kicsalnak e bármiféle változást belőle a vonagló lányok, azonban meglepetten tapasztaltam, még csak a szeme sem rebbent.
Kénytelen voltam belátni, hiába a seggfej álarc, Louis még képes meglepetéseket okozni.
- Azért az egy kicsit más. – húztam el a számat, noha nem éreztem magam felháborodottnak a megjegyzése miatt
Elvégre bármennyire is szépítjük a dolgot, engem is azért fizetnek, hogy hasonlót csináljak és van, hogy hiányos öltözetben, innentől kezdve nem ítélkezhetek, na meg persze ott van az is, hogy bár még nem jártam rendes sztriptíz bárban, ez a hely valamiért nem keltett rossz benyomást bennem, hiába nem volt a stílusom.
- Egyébként mégis mi késztetett rá, hogy ezt a pályát válaszd? – érdeklődött rám sandítva, mintha éppen azt mérné fel, mennyire vagyok táncos alkat
- Világéletemben szerettem táncolni. – vontam meg a vállamat. – De a szüleim nem lelkesedtek érte, ezért csak hobbi volt, aztán elköltöztem otthonról és hivatás lett belőle.
- Nem bántad meg? Mármint, biztos sok melóval jár. – nem tudtam, meg kellene e lepődjek azon, mekkora érdeklődést produkált Louis a munkám, vagy éppen általánosságban úgy irántam az ismeretségünk óta először.
- Nem. – húztam halvány mosolyra a számat. – Na, és te?
- Az éneklést? – vonta fel a szemöldökét. – Nos, világéletemben énekelni akartam, szóval ez a része ki van lőve. – pillantott rám jelentőségteljesen. – De amúgy kábé ugyanaz, mint neked, csak néhány hónap alatt végigjárom az összes kontinenst. Bár nem tudom, te mennyit utazol.
- Annyit azért nem. – ráztam meg a fejemet. – Előfordul, de inkább itteni munkákat vállalunk.
- Miért? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
- Mert nem vállalunk el mindenkit. – vontam meg a vállamat.
- Szóval ti már csak ilyen népszerűek vagytok. – nem fordultam felé, de éreztem a hangjából áradó leheletnyi gúnyt, de nem voltam annyira érzékeny, hogy komolyan is vegyem.
- Nem véletlenül fizet ez az ipar annyira jól, de gondolom a pénzkérdésben felesleges harcba szállnom veled. – sandítottam rá vigyorogva.
- Jaj, féltem, hogy kilyukadunk ide is. – rázkódott össze Louis, mint akit tényleg zavar a téma.
- Amúgy ha már itt tartunk, remélem, tudod, hogy csak a pénzedért lógok veled. – jegyeztem meg rezzenéstelen arccal, és az újonnan kapott italomra böktem, mint egy jelzésképp, hogy ezt is ő fizeti.
- Még csak véletlenül sem azért, mert bírsz engem. – rázta meg a fejét.
- Nem bírlak. – vágtam rá talán egy kicsit túl gyorsan.
- Dehogynem bírsz. – ellenkezett. – Szerintem még kedvelsz is valamennyire.
- El ne hidd. – nevettem fel. – Több kell ahhoz, hogy kedveljek, mint néhány éjszaka.
- Szóval elvileg te ilyen nehezen megszerezhető lány vagy, vagy mi? – meredt rám kihívóan, azonban kevés volt ahhoz, hogy elbizonytalanítson.
Noha nem tartottam magam annak, egy részem mégsem árulkodhatott másról, ha azt vesszük, több volt az elutasítás, mint az igen a részemről, valahányszor csak kapcsolatokról volt szó.
- Inkább csak nincs időm. – feleltem, miközben ittam egy kortyot a kesernyés italból.
- Én is ezt mondanám.
- De hát neked sincs barátnőd! – ráztam meg a fejemet.
- Nincs, de nem azért, mert nincs időm, hanem mert nem akarok. – nevetett fel és a kezébe vette a saját italát. – A kettő között azért van különbség.
Annak ellenére, hogy a nyelvemen volt az a bizonyos miért kérdés, megálljt parancsoltam magamnak, mielőtt feltettem volna, ugyanis bár kifejezetten tetszett ez a szokatlan ismerkedésünk Louis-val, a világért sem mentem volna olyan területre, ahonnan páros lábbal akar majd kirúgni, mert semmi keresnivalóm ott.
Elnyomtam egy kisebb sóhajt, miközben egy kisebb csend állt be közénk, ahogy mindketten a táncoló emberekre helyeztük a pillantásunkat, miközben az ujjaimmal akaratlanul is ütemes dobolásba kezdtem a zene hallatára. A tekintetemet ezek után ismét körbevezettem a helyiségen, most már valamivel alaposabban, mint korábban, mire ismét megerősítést nyert a benyomásom, miszerint annyira nem is rossz, mint elsőre gondoltam, elvégre kifejezetten tisztességesnek hatott a kipárnázott székekkel a bárnál, és a sarkokban lévő kanapékkal.
 Bár még mindig a mondó voltam, nem tudnék egyedül eligazodni itt, noha volt egy olyan érzésem, nem is a magamfajtáknak lett ez az egész kitalálva, hanem sokkal inkább a Louis-féléknek, akiknek bárhová nyílt bejárásuk van, de akarnak valami olyat, ami kissé exkluzívabb és csak az övék.
- Táncolunk? – csúszott ki a számon hirtelen, mire legszívesebben arcon csaptam volna magam a remek ötletem miatt.
Az arcom szinte azonnal a lehető legvörösebb árnyalatra váltott, miközben nagy nehezen Louis felé fordítottam a tekintetem, már várva, mikor röhög ki, azonban meglepő módon nyoma sem volt az arcán a gúnynak.
- Már azt hittem, sosem kérsz fel. – vigyorodott el, és azzal a lendülettel lepattant a székről, a kezét nyújtva felém. – Na, nyűgözz le!
- Nem lesz nehéz. – feleltem kihívóan, és hagytam, hogy maga után húzzon a tömeg felé, azonban alig haladtunk pár lépést, mikor megtorpant előttem, megállásra kényszerítve ezzel engem is. – Mi az?
Mintha meg sem hallotta volna, mit mondok, úgy nézett előre összeráncolt szemöldökkel, mintha próbálna valamit kivenni a távolban. Követtem a tekintetét, mire megpillantottam a terem másik oldalában lévő bejáratot, szemben azzal, amin keresztül mi érkeztünk, azzal együtt pedig a bejáratában toporgó alakokat, azonban túl messze voltak ahhoz, hogy bármit is kivegyek.
Ellentétben Louis-val, aki alig egy pillanattal később megfeszült mellettem.
- Azt hiszem, most ér véget az este vicces része. – sziszegte, miközben éreztem, hogy az idegesség egyre jobban eluralkodik rajta.
Továbbra sem mozdultunk egy lépéssel sem, az ajtóban álló társaság pedig időközben beljebb lépet, azonban egészen addig nem vettem ki az arcokat, míg bele nem léptek az egyik fénysugárba.
De akkor is csak az egyiket ismertem fel, noha néhány pillanatig azt hittem, rosszul látok.
- Jól látom, hogy az… - kezdtem, azonban Louis már közbe is vágott.
- Igen, az tényleg Zayn. – mondta, miközben a tekintetét továbbra is a társaságra szegezte. – Szerintem, jobb, ha megyünk. – fordult végül felém.
Épp abban a pillanatban, hogy a tekintetem összetalálkozott az előbb említett személyével, noha még így is több méter választott el minket egymástól, pontosan tisztában voltam azzal, hogy engem néz. Azonban nem sokat időzött rajtam a tekintete, miután felfedezte a mellettem álló Louis-t és határozott léptekkel elindult felénk.



***
Helló-helló drágaságok!


*Dobpergés meg minden* 

Sikerült x hét után végre egy héttel később hoznom az új fejezetet, amiért eszméletlen boldog vagyok, noha pontosan tudom, hogy ez nem azt jelenti, hogy nem fogok bénázni a közeljövőben, de ez most nagyon feldobott, szóval hurrá hehe. Ugorva egy kicsit a témával, remélem mindenkinek remekül telt az elmúlt egy hete és megúszta minden maradandó károsulás nélkül, és hogy sikeresen kipihentétek magatokat a hétvégén, noha véleményem szerint két nap szinte semmire nem elég, de remélem nektek azért ment.<3 Továbbá szeretnék köszönetet mondani az előző részhez érkezett megjegyzésért, és a szüntelen támogatásért, amit kapok, eszméletlen hálás vagyok, és bár ezt minden egyes alkalommal elmondom, szerintem nem lehet elégszer, szóval köszönöm, köszönöm & köszönöm.<333 Ti vagytok a legjobbak, nem győzöm hangsúlyozni.:)
A résszel kapcsolatban annyi mondandóm lenne, hogy kissé elhúztam benne a párbeszéd jelenetet, innentől kezdve nem haladtunk annyit a szállal, mint terveztem, de így is az egyik személyes kedvencem lesz szerintem a közeljövőben, de nekem mindig más szóval mindegy is. Azért bízom benne, hogy nektek is elnyeri a tetszéseteket, aztán már alig várom, hogy beinduljon a történet az elkövetkezendő pár részben, ugyanis innentől jönnek csak a fordulópontok.

Na, de nem is pazarlom tovább a szót, további szép estét, drágáim, és legyen nagyon szép hetetek, vigyázzatok magatokra, köszönök szépen mindent és hamarosan találkozunk!<3

*virtuális ölelés*

-xoxo, Sophie V.


2 megjegyzés:

  1. Hello drágám!
    Csodás lett a rész, mint mindig.
    Mit ne mondjak, legelsőre en is eléggé meglepődtem, hogy Louis hova vitte Chloe-t, de a végen mar megnyugodtam.:D
    Azt hiszem Lou-nak es Chloe-nak eléggé eltérő a véleménye, a szórakozással kapcsolatban.
    A végén tokre feloldódott mar a hangulat, mentek volna a fiatalok táncolni, erre meg ki jelent meg??
    Ennél jobb időzítése se lehetett volna Zayn-nek. Kiváncsi vagyok, mennyire fog most be kavarni.
    Fantasztikus lett, kellemes hetet!❤️
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Roni!<3
      Noha a csodálatos szerintem nagyon túlzás, nagyon-nagyon örülök, ha tényleg tetszett a rész, és nagyon szépen köszönöm, imádlak!<333
      Igen, gondoltam, kicsit megtévesztő lesz a helyszín, bár Louis-nál szerintem bármi lehetséges most már, mindenesetre valóban kissé eltérő nézeteik vannak, már ami a szórakozást illeti, de hát sose baj az, így az izgi hehe. Ami pedig a kavarást illeti, hiszen ismersz, nálam is bármi lehetséges, de nyugi, nem viszem túlzásba, megígérem.:D<33

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, vigyázz magadra, kellemes hetet, drágám, és hamarosan találkozunk!<33

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés