2017. május 21., vasárnap

21. - Szemtől szemben

Ha igazán őszinte akartam lenni magamhoz, könyvet írhattam volna a hazugságaimról.
Ez volt legalábbis az egyik olyan dolog – a megjegyzem igen kevés közül – amiben szinte teljesen biztos voltam saját magammal kapcsolatban, és ez az évek során sem változott, hiába mentem keresztül gyökeres változásokon, már ami a személyiségemet illeti.
Mindig is profi hazug voltam, és legnagyobb szerencsémre ezzel nem sokan voltak tisztában, így aztán ez a tulajdonságom volt, ami nem egy helyzetben mentőövként szolgált, miközben minden egyes hazugsággal egyre beljebb és beljebb kerültem az ördögi körben, aminek a vége az lett, hogy egy időben – leginkább a költözésemet követő néhány hónapban – én magam sem tudtam már, mi igaz és mi nem velem kapcsolatban. Noha azt hiszem, ez természetes, ha az ember éppen egy új életet próbál kiépíteni magának, ami együtt jár mások meggyőzésével, azzal kapcsolatban, honnan jött, ki ő és mi ő.
Amire a válasz természetesen az lesz; senki, akinek köze lehet ahhoz, akit hátra hagytam. Még ha ez a nevemet is jelenti.
Természetesen nem azt mondom, hogy minden, amit kiépítettem magam köré, hazugság, bár nem mondom, nem vonzott a dolog, csak ahhoz egy teljesen új város kellett volna, új emberek és persze új munka, ami nem volt opció, figyelembe véve a tényt, hogy már volt egy karrierem, amit építhettem és emberek, akiket nem hagyhattam itt. Közéjük tartozott Kylie, akit akkor már három éve ismertem a magániskolának köszönhetően, ahova annak idején erőszakkal bedugtak, és ahonnan aztán mégis kikerültem valami csoda folytán, sikeres vizsgákkal a kezemben, egy évvel az előtt, hogy eltűntem volna a környékről.
A sors furcsa fintora, hogy Kylie volt az, aki annak idején segítségemre volt, hogy bekerülhessek a csapatba, bár az eredeti terveim szerint az utam egyenesen a táncművészetire vezetett volna, ahol már volt is egy szoba az én nevemre, de a tervem füstbe menni látszott a szüleimmel való konfliktusom kialakulása közben. Tekintve, hogy a tandíj költsége akkor még nem engem terhelt volna, hanem őket és már nem szívesen fogadtam volna el bármit is tőlük. Akkor még azt gondoltam, elég fél év a csapatban és elég sokat keresek ahhoz, hogy elkezdjem a fősulit, azonban ismét hiba csúszott a számításaimba, mikor azt gondoltam, olyan könnyen ott tudom hagyni őket, a szerződést leszámítva persze, ami minimum két évre szólt.
Az érzelmi okok erősebbnek bizonyultak, miután beláttam, kaptam egy új családot a régi helyett, és ezt semmiért sem cseréltem volna le, még a suliért sem, hiába volt minden álmom korábban, egyszerűen képtelen voltam ismét felállni és mindent otthagyni, amibe annyi energiát fektettem annyi időn keresztül. Aztán persze azt is tudtam, hogy nem lenne egyszerű bárkit is találni a helyemre, elvégre nem sok kilépésnek voltam tanúja az évek során, azonban annyit már sikerült megállapítanom, az azt körülvevő feszültség nem nekem való.
Így aztán egy idő után azon kaptam magam, hogy már kedvem sincs menni, és most, közel három évvel később már fel sem merül a gondolat, a legrosszabb perceimben sem.
Ha jobban belegondolok, egyetlen embernek köszönhetően felépítettem egy új életet, és én most azt az embert árultam el, vagy legalábbis vágtam át igen csúnyán az elmúlt néhány hónapban, annak ellenére, hogy egy részem pontosan tudta, nem lenne túl sok joga rám haragudni, figyelembe véve a tényt, hogy Kylie pont ugyanezt játszotta el velem, Zayn-nel kapcsolatban. Azonban valahányszor jobban beleástam magam a gondolatba, hogy talán még sincs mitől tartanom, egy idő után úgy éreztem, szétrobban a fejem a sok pro és kontrától, így inkább annyiban hagytam a dolgot, mint ahogy azt is, hogy végre elé álljak és megvalljam bűneimet.
Fogalmam sem volt róla, mióta állok már az ablak előtt, ismét belegabalyodva a gondolataimba, a kezemben tartott kávét kortyolgatva, ami az egyetlen mentőövként szolgált az áldatlan állapotomban, ahol lényegében bármire képes lettem volna, csak legyek már túl ezen az egészen.
Összébb húztam magamon a kardigánt, ahogy megeresztettem egy kisebb sóhajt, miközben beláttam, hogy attól még, mert az utcát kémlelem, Kylie nem fog gyorsabban hazaérni a kitudja honnan – elvégre reggel aztán mindenre figyeltem, csak arra nem, amit mond a hollétével kapcsolatban - noha továbbra sem tágítottam az ablak mellől.
Mondjuk nem igazán tudtam, mit akarok ezzel elérni, ugyanis lehet nem a legjobb ötlet azzal fogadni őt az ajtóban, hogy; Hé, Kylie! Gondolom, ismered az ex-barátod vagy mid ex-bandáját. Na, történetesen összejártam az egyikükkel és most úgy néz ki, együtt is vagyunk. Kérsz kávét? 
 Igen, valószínűleg nem ez lenne életem ötlete.
- A francba már – morogtam, miközben végre elléptem az ablaktól, és ittam egy újabb kortyot a kávémból.
Az íróasztalom felé léptem, amit szinte sosem használtam, elvégre még a rajta fekvő laptopot is az ágyban alkalmaztam legtöbbször, még abban a minimális intervallumban is, amikor volt időm valami olyasmivel tölteni az időmet, ami nem jár együtt táncolással, futással és egyéb mozgással, ami szükséges a kötelességeim teljesítéséhez, és leraktam rá a bögrémet a telefonommal együtt.
Az utóbbi, mintegy végszóként, épp abban a pillanatban döntött úgy, hogy a frászt hozza rám a ház monoton csendjében, ahol a kintről beszűrődő eső halk kopogásán kívül semmi nem hallatszott, mire az ajkamba harapva kaptam a készülék felé, meg sem nézve a hívót.
- Esküszöm, nem vagyok már normális – motyogtam, és fogadtam a hívást. – Igen?
- Én vagyok – Louis hangját hallva valami rejtélyes okból kifolyólag éreztem, ahogy a szívverésem lassul, és hirtelen semmi sem tűnik olyan szörnyűnek. – Minden oké?
- Ha arra gondolsz, nem téptem e ki még a saját hajamat tehetetlenségemben, akkor még azért van valami a fejemen – feleltem színtelen hangon.
Louis felnevetett, mire kénytelen voltam engedni, hogy egy kisebb mosolyra húzódjon a szám.
- Tudod, hogy eszem ágában sincs osztani az észt, de könnyen elkerülhetnéd a tehetetlenséget, ha végre beszélnél vele – mondta, én pedig próbáltam nem kiborulni azon, hogy lassan már fél mondatokból is megértjük egymást.
- Mintha ezt olyan rohadt könnyű lenne elmondani – morogtam alig hallhatóan.
- Hiszed vagy sem, bébi, nem volt túl bonyolult odaállnom mondjuk Liam elé és elmondani, hogy létezel – mondta nemes egyszerűséggel, mire felkaptam a fejemet.
- Micsoda, Liam tudja?
Mondjuk utólag belegondolva nem értettem, miért ért ekkora meglepetésként, hogy Louis már beavatott valakit a kapcsolatunkba, tekintve, hogy én is megtettem annak idején Asterrel és éppen most készültem Kylie-val is ugyanezt tenni, tovább az ismeretségünk alatt már sikerült megállapítanom, hogy Louis jóval spontánabb, mint én, és hát persze nem igazán érdekli mások véleménye sem.
- Hogyne tudná – válaszolta, majd hozzátette. – Megsúgom, a többiek is.
- És hogy fogadták? – kérdeztem a kardigánom ujját piszkálva.
- Hát, Liam és Harry semlegesen, bár szerintem mélyen belül örültek, hogy végre van, aki leköt, Niall pedig megkérdezte mióta bukok a szőkékre. Szóval, ha engem kérdezel, egész jól.
- És mit mondtál, hogyan találkoztunk? – jutott el az agyamig, hogy a megismerkedésünk körülményei nem lehetnek túl kecsegtetők, sem az azt követő néhány hónap, ami miatt felmerült bennem némely kétség Louis bandatársainak a rólam kialakított képéről.
Hiába próbáltam azzal nyugtatni magam, hogy nem nekik kell, hogy megfeleljek, mégsem tudtam eltekinteni tőlük, figyelembe véve a tényt, Louis az ideje nagy részét velük tölti.
- Esti mesét azért nem mondtam nekik, de Liam nagyjából képben van, a többiek meg csak annyit tudnak, hogy egy buliban ismerkedtünk meg pár hónapja, és már egy ideje tart ez az egész. De az jobban érdekelte őket, mikor ismerhetnek meg ők is, Niall pedig feldobta, hogy eljöhetnél te is holnap.
- Holnap? Hova? – kaptam fel a fejemet, miközben éreztem, hogy az arcom néhány árnyalattal világosabb, majd pedig hirtelen sötétebb lesz a félelemtől és a zavartságtól.
- Liam szokásos havi ivászatára, már ha nevezhetjük annak. Nem mindig jön össze, de senki nem jött elő jobb ötlettel névválasztás terén. – felelte Louis. – Nála. –tette hozzá.
- Te azt szeretnéd, hogy menjek el veled Liamhez? Holnap? – kérdeztem, nem leplezve a döbbenetemet.
- Nyilván, de eszem ágában sincs bármit is rád erőltetni, amit nem akarsz. – vágta rá nemes egyszerűséggel, engem pedig elöntött a megkönnyebbülés, de csak részben, ha arra gondoltam, hogy jól esne neki, ha úgy döntenék, elkísérem.
Noha én magam egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy ez olyan jó ötlet, leginkább azért sem, mert úgy éreztem, kicsit minden a feje tetején áll már amúgy is a Kylie-ügynek köszönhetően, és talán nem lenne túl bölcs dolog ezt fokozni.
Azonban azt is tudtam, hogy nem hagyhatom, hogy még ennél is jobban átvegye felettem ez az egész az irányítást, mikor valójában csak annyit kellene tennem, hogy kimondok egyetlen rohadt mondatot.
- Együtt vacsorázok a szponzorokkal, de szerintem kilenc körül végzek. Ha utánad megyek, az úgy oké? – kérdeztem végül, elnyomva egy kisebb sóhajt.
- Ha megmondod, hova mentek, elmegyek érted és mehetünk együtt – válaszolta. – Amúgy sem gondolom, hogy kilencnél előbb kezdődne ez az egész. De biztos ezt akarod? – kérdezte némi kétellyel a hangjában.
- Így is túl sokat jártál már a kedvemben az elmúlt időben, ideje nekem is megerőltetnem magam, és különben is szívesen megismerném őket – vágtam rá, mielőtt még összeesküvéselméletet kezdett volna gyártani.
- Mégis miben jártam a kedvedre? – érkezett a kérdés meglepett hangon.
- Hát tudod… talán kicsit túl türelmes voltál velem a Kylie-dologgal kapcsolatban. – motyogtam a kardigánom szélével babrálva, és szinte hálát adtam az égnek, amiért Louis most nem lát.
Kisebb csend következett a vonalban, majd hallottam, ahogy Louis felsóhajt, mielőtt válaszolt volna.
- Chloe. Félsz annak az embernek a véleményétől, aki az egyik legfontosabb a számodra, ezért nem mered neki elmondani, mi van velünk, csak lassan. Részemről ez teljesen oké. Nekem nem kell megfelelned, de még a kedvemre sem tenned sem ezzel, sem pedig bármi mással kapcsolatban. Mindent úgy csinálsz, ahogy te szeretnéd – mondta végül.
Az ajkamba harapva emésztettem a szavait, miközben éreztem, ahogy a megkönnyebbültség csaknem teljesen átveszi a félelem helyét, mintha hirtelen minden sokkal könnyebbnek tűnt volna és kevésbé olyan szörnyűnek, ahogy a Louis-val való telefonbeszélgetésemig éreztem.
- Elmondanád, miért vagy ilyen rendes? – kérdeztem egy idő után.
Louis felnevetett.
- Én rendes? Kérlek, ezt mondd ki még egyszer holnap a többiek előtt – mondta. – Na, viccet félretéve, ez nem rendesség, Chloe, én így működök. De persze, csak ha rólad van szó – tette hozzá, én pedig éreztem, ahogy elvigyorodok.
- Akkor mégis rendes vagy – jegyeztem meg.
- Na, jó, váltsunk témát! – nevette el magát.
Fogalmam sincs meddig beszélhettünk, mielőtt meghallottam volna a bejárati ajtó becsapódását, ami egyet jelentett azzal, hogy Kylie megérkezett, én pedig egészen odáig teljesen megfeledkeztem róla. Abban a pillanatban, hogy mindez tudatosult bennem, felkaptam a fejem, már csak azért is, mert Louis is akkor szándékozott elköszönni, mire félig rá, félig a hangokra figyelve elmotyogtam egy szia-t mielőtt, letettük, majd pedig a telefonomat zsebre vágva elindultam a földszint felé.
Azonban még mielőtt a lábamat az első lépcsőfokra tehettem volna, Kylie hangját hallva megtorpantam.
- Te tényleg nem vagy normális – nem kellett látnom ahhoz, hogy tudjam, a legjobb barátnőmet csaknem szétveti az ideg.
Már éppen, hogy folytattam volna az utam lefelé, azonban a következő pillanatban ismét megállásra kényszerültem, azonban ez alkalommal egyúttal éreztem, ahogy az állam csak nem a padlót súrolja.
- Miért is? – kérdezte a másik hang, amit szinte ezer közül felismertem volna, hiába nem volt eddig túl sok szerencsém hozzá. – Mert attól félsz, hogy a barátnőd rajta kap minket? – a gúnyos hang pedig beigazolta a gyanúmat.
Zayn.
A szám elé kaptam a kezemet, miközben az összes porcikámat átjárta a félelem és a döbbentség kiszámíthatatlan párosa, a lábaim pedig mintha ólomból lettek volna.
- Ezt éppen te mondod, aki képtelen volt nyilvános helyen mutatkozni velem? – csattant fel Kylie. – Te jóságos ég, Zayn, nem elég, hogy van merszed idetolni a képed mindazok után, ami történt, még meg is próbálsz beállítani a kegyetlennek? Mondd csak, ennyire agyadra ment ez az elmúlt pár hónap, vagy csak szimplán megőrültél?
- Te is tudod, hogy nem jöttem volna ide, ha nem lenne fontos – mondta valamivel nyugodtabban Zayn, ez azonban nem volt elmondható a barátnőmről.
- Megmondtam, hogy soha többé nem akarlak látni. Mégis mi a francot nem lehet ezen felfogni? - kiáltotta önmagából kikelve, mire egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy talán itt az ideje közbe avatkoznom.
Lejjebb léptem néhány lépcsőfokot, épp eléggé ahhoz, hogy ráláthassak az előszobában kialakult helyzetre, ahogy Kylie karba tett kézzel áll Zayn előtt, aki szilárdan állta a pillantását, amellyel csaknem ölni tudott volna, de nem úgy tűnt, mintha az utóbbi személyt ez annyira meghatotta volna, ahogy közelebb lépett a lányhoz.
- Mindketten tudjuk, hogy nem ezt akarod, Kylie – rázta meg a fejét. – Hiába próbálod beadni magadnak.
- De ezt akarom. Most pedig tűnj el! – fordult el tőle a lány, azonban Zayn odalépett hozzá, és elkapta a karját. – Ne érj hozzám! – sziszegte, ahogy megpróbált kibújni a szorításából, kevés sikerrel.
Innen is tökéletesen láttam, ahogy Zayn tekintete elsötétül, miközben a tekintetét Kylie indulattól szikrázó pillantásába fúrja.
- Akkor mégis miért érzem azt, hogy képtelen vagy elengedni? – kérdezte.
Figyeltem, amint Kylie tekintete egy csapásról megváltozik, és a düh helyét átveszi a félelem, miközben egy pillanatra a szomorúságnak is teret enged, de éppen csak egy pillanat erejéig, de tudtam, hogy csakis azért, mert nem akar gyengének tűnni Zayn előtt.
- Miért vagy itt, Zayn? – kérdezett vissza halkan. – Te miért nem tudsz elengedni engem?
Zayn egy röpke pillanat erejéig elkapta a tekintetét a lányról, miközben a karjával még mindig szorosan tartotta, én pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy erősen küzd a benne zajló indulatokkal és érzésekkel, mielőtt ismét Kylie szemébe nézett volna, ahogy válaszolt.
- Mert szeretlek – mondta alig hallhatóan. – De ezt te eddig is tudtad.
- Én már semmit sem tudok veled kapcsolatban – rázta meg a fejét a lány. – Többé már azt sem tudom, ki vagy.
- Érdekes, hogy egy időben te voltál az egyetlen, akinek bármi fogalma volt rólam – húzta gúnyos mosolyra a száját Zayn, noha a hangjából áradó keserűség elárulta, miképp érzett valójában.
- Mindannyian változunk – felelte kurtán a barátnőm.
- De te és én sosem – vágta rá Zayn, azonban Kylie ismét megrázta a fejét.
- Nem, Zayn. Te már abban a pillanatban megváltoztál, hogy hazudtál nekem. Én pedig abban a pillanatban, amikor rájöttem, hogy nekem ezt nem kötelességem többet eltűrni – mondta, ahogy szépen lassan kihúzta a karját Zayn szorításából.
Azonban akkor már a másik fél sem próbálkozott mindezt megakadályozni.
- Hiba volt és megmondtam, hogy sajnálom.
- Látod, ez a te nagy bajod, Zayn – emelte égnek a tekintetét a lány. – Mindent annyira rohadt természetesnek veszel magad körül, hogy még csak eszedbe sem jut belegondolni abba, mi van a másik oldalon. Szerinted egy bocsánatkérés tényleg mindent megold? Szerinted egy bocsánatkéréssel el tudom felejteni mindazt, amit átéltem miattad?
A közéjük telepedő csend hatására elgondolkoztam azon, vajon hányszor futhatták már le ugyanezeket a köröket, és mégis hányszor lett ugyanaz a vége; hogy képtelenek voltak lezárni.
Abban a pillanatban jöttem rá, hogy mennyire alábecsültem a kettejük kapcsolatát korábban. Hiába nem tudtam pontosan még mindig, mi is történt köztük valójában, elvégre a Heaven’s-ben történtek utáni volt az első és egyben az utolsó beszélgetésünk Kylie-val erről a témáról.
- Lehet, hogy hazug vagyok, Kylie – törte meg a csendet végül Zayn, ahogy a tekintete ismét elsötétült, de ezúttal talán inkább a keserűségtől. – És lehet, hogy életem legnagyobb hibáját követtem el veled kapcsolatban. És lehet, hogy többé nem hozhatom rendbe. De nem én vagyok az egyetlen, aki hazudott neked. – rázta meg a fejét.
Ó ne.
Éreztem, ahogy hirtelen minden lelassul körülöttem, míg a szívem csaknem kiugrani készül a mellkasomból miután tudatosult bennem Zayn mondatának lényege.
Elvégre pontosan tisztában voltam vele, hogy én vagyok az a másik hazug.
Nem tudtam, mit kellene tennem, azonban még mielőtt rászánhattam volna a következő lépésre, hogy közbe léphessek, még mielőtt feleszmélhettem volna, léptek zaját hallottam, majd azt követően a bejárati ajtó éles becsapódását és mire legközelebb az előszobára pillantottam, már csak Kylie állt ott.
Hiába hagyta el Zayn a helyiséget, még mindig nem voltam biztos a dolgomban, azonban a lány arcán megjelenő fájdalom helyettem is döntött, mire éreztem, hogy egy tétova lépés után egyik pillanatról a másikra mellette találom magam.
Nem nézett rám, még csak jelét sem adta annak, hogy tisztában van a jelenlétemmel, miközben a tekintetét továbbra is a földre szegezte, de még így sem tudta elrejteni előlem a szenvedését.
Azt a remegése már elárulta.
- Mindent hallottál? –inkább volt ez kijelentés, mint sem kérdés, azonban továbbra sem nézett rám.
Szólásra nyitottam a számat, azonban a torkomra fagyott a szó, miután beláttam, semmi értelme a védekezésnek; Kylie-nak kisebb nagyobb baja is van, mint sem, hogy azzal foglalkozzunk, hallgatóztam e vagy sem. Egy bólintásra telt tőlem, miközben próbáltam elkapni a pillantását.
- Körülbelül – feleltem végül.
Legszívesebben magamhoz öleltem volna, azonban ismertem annyira, hogy tudjam, a legutolsó dolog, amire most vágyik, az én szánalmam – hiába lenne az utolsó dolog vele kapcsolatban a szánakozás, amit tennék, de a több éves ismeretségünk óva intett bármiféle közeledéstől.
Az egyetlen dolog, amire képes voltam, hogy a karjára helyezzem a kezemet, amiből pontosan tudtam, hogy érzi a támogatásomat; amire viszont tényleg szüksége lehetett.
- Sajnálom – bukott ki belőle hirtelen.
Megráztam a fejemet, noha nem voltam benne biztos, pontosan miért is kér bocsánatot; amiért idehozta Zayn-t, hogy fültanúja voltam ennek az egésznek, vagy a kapcsolatukért, ami aztán végképp nem tartozott rám, nem tudom.
De nem akartam belőle nagy ügyet csinálni, hátha ezzel is érzi, hogy mellette vagyok.
Ahogy mellette kellett volna lennem hónapokkal korábban, hiába nem voltam tudatában ennek az egésznek, ami köztük zajlott akkoriban, és ahogyan mellette kellene lennem most, de nem úgy, mint egy másik hazug, ahogyan Zayn fogalmazott.
Éreztem, hogy a szívem szépen lassan megszakad az elém táruló látványtól, ahogy a személy, aki annak idején lényegében megmentette az életemként szolgáló kártyavárat a végső összeomlástól, most a saját lapjait igyekszik kétségbeesetten felállítani, én pedig nem tudok neki segíteni.
Dehogynem tudsz.
A gondolat egyik pillanatról a másikra szöget ütött a fejemben, és már vártam a vészcsengő hangját, hogy megakadályozzon, azonban ahogy a megoldás egyre inkább kirajzolódott előttem, úgy távozott belőlem a félelem és a kétség, és egy idő után már pontosan tudtam, mit kell tennem.
Nem én leszek a másik hazug.
- Kylie – fogalmam sem volt, mi volt a hangomban, amire végre felém kapta a tekintetét, én azonban abban a minutumban földre kaptam az enyémet, hogy a pillantásunk találkozott volna. – Valamit el kell mondanom.

6 megjegyzés:

  1. Hello-Hello drágám!
    Nagyon sajnálom a késői kommentet, az év végi hajrá miatt azt sem tudom, merre áll a fejem.
    Imádtam a részt, az előzővel egyutt!
    Teljesen magával ragadott a hangulat, én is tűkön ülve figyeltem az eseményeket. Azért azok meglepődtem, mennyire könnyen bevallották egymásnak amit éreztek (Chloé és Louis), bár kinek mi könnyű-nehéz, a rövid és a hosszú idő.
    Szerintem Chloé sokkal jobban tette volna, hogyha először elmondja a dolgot Kylie-nak, hiszen akkor nem kellene most magyarázkodnia az egész miatt. Kylie-Zayn szálra kiváncsi leszek. Kar, hogy mostantól Louis a szökékre bukik.����
    Csodálatos rész lett, imádtam, kellemes hétvégét!
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ronim!
      Teljesen megértelek, mert az év végi hajrá engem is kikészít, bár tulajdonképpen már április óta szenvedés van, szóval emiatt egyáltalán ne érezd rosszul magad, akkor írsz, amikor szeretnél, tudod, hogy imádlak.<3
      Mindenesetre nagyon-nagyon boldog vagyok, ha tényleg tetszett ez és az előző rész is, bár úgy érzem ezek most kevésbé voltak olyan eseménydúsak a Kylie-Zayn jelenet kivételével, de remélhetőleg elkezdenek a dolgok szépen lassan beindulni, mindenesetre tényleg nagyon sokat jelent, nagyon szépen köszönöm!<333
      Annak ellenére, hogy a főszereplő párosunk már valamennyire megnyílt, hidd el nekem, van még mit nyitniuk egymással szemben, de hát erről a későbbiekben még szó lesz.;) Chloe pedig a legjobbat akarta Kylie-nak, még ha ez azt is jelentette, hogy hazudnia kellett, de a következő részben kitérek Kylie reakciójára persze, és néhány rég nem látott szereplő is visszatér.:)
      Igen, kicsit én is sajnálom, mert régen szőke voltam, de már nem, na mindegy ez van.:DD

      Én pedig téged imádlak, drága, nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítottál rám ismét és írtál, legyen csodás hétvégéd!


      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. Kedves Sophie V.!
    Ugyan nem írtam még itt kommentet, de majd mostantól fogok.�� Ismét nagyon tetszett ez a rész, akárcsak a többi. Kíváncsi vagyok a folytatásra, legfőképpen arra, hogy hogyan is alakul Kylie és Chloe kapcsolata. Remélem Kylie megérti majd ezt az egész helyzetet, főleg hogy valamilyen szinten érthető hogy eddig nem tudta meg az igazságot, mivelhogy még Chloe sem tudta igazából, mi is van közte és Louis között. Az még nagyon tetszik ebben a történetben, hogy megtudhatjuk mit is gondol igazából Chloe, tehát szépen kifejted a dolgokat.☺ Kíváncsian várom a folytatást, ami reményeim szerint sok Louis&Chloe jelenetet fog tartalmazni!��

    xx.H~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Holly!
      Nagyon-nagyon aranyos vagy, én annak csak örülni tudok, ha tervezel még máskor is írni, nagyon szépen köszönöm, ugyanis elképesztően sokat jelent a visszajelzésed!<3 Ezzel együtt pedig az is, ha valóban tetszett, amit eddig olvastál, igyekszem nem csalódást okozni a jövőben sem.:)<333
      Egyébként nagyon tetszik, hogy valóban így gondolod, ugyanis szerintem sem volt Chloe túlságosan biztos a dolgában, már ami Louis-t illeti, szóval a bizonytalansága Kylie felé ezért is érhető. Mindenesetre elég erős a barátságuk, szóval nem gondolom, hogy ebből később baj lenne, de hát meglátjuk.:) Ami pedig a következő részt illeti, hiszed vagy sem, reményeim szerint tele lesz Chlouis-jelenetekkel, szóval bízom benne, tetszeni fog.:D<33

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, legyen csodás hétvégéd, drága, és ha minden jól alakul, hamarosan találkozunk!;)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  3. Kedves Sophie V.!
    Most ebben a pár napban sikerült elolvasom az összes történetet, amit írtál és imádom őket. Imádom, ahogy írsz, a stílust, a megfogalmazást, mindent! Nehéz ennyire igényes történeteket találni, ezért külön köszönet. Alig várom a kövi részeket!
    xoxo Gabriella

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Gabriella!
      Először is muszáj leszögeznem, hogy minden elismerésem a tiéd, amiért ilyen gyorsan olvasol, másodszor pedig a világ összes pusziját küldöm, amiért az én történeteimet választottad és harmadszor pedig nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm!<333 Elvégre aki itt köszönettel tartozik, az egyes egyedül én vagyok, mert meg sem érdemlem ezeket a kedves szavakat, és én vagyok a világ legboldogabb embere, ha valóban így gondolod, ez nagyon sokat jelent.<3 Én pedig téged imádlak!:)<3

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, legyen csodás estéd/napod/heted, hamarosan találkozunk!


      -xoxo, Sophie V.

      Törlés