2017. június 25., vasárnap

23. - Múlt, amely megkavarja a jelent

Louis
.

Már éppen tápászkodtam fel, hogy a teraszajtó felé induljak, amikor kiszúrtam a szemem sarkából Liam-et, ahogy felém int, mire kérdően felvontam a szemöldökömet, azonban ő a konyha felé intett, majd néhány pillanaton belül eltűnt a helyiség ajtajában.
Nem kellett zseninek lennem ahhoz, hogy leessen, beszélni akar velem, mire elnyomtam egy sóhajtást, és a kanapén ülő lány felé fordultam.
- Egy perc, és jövök. Ha akarsz, megvárhatsz – mondtam, mire Chloe bólintott, és abba az irányba pillantott, ahol másodpercekkel korábban Liam állt.
- Csak nem titkos megbeszélésre készültök? – kérdezte mosollyal az arcán, mire az égnek emeltem a tekintetem.
- Liam mindent túlreagál, elég ennyit tudnod – feleltem. – Mindjárt visszajövök – odahajoltam hozzá, hogy egy gyors csókot adjak neki, noha ha nagyon őszinte szerettem volna lenni, legszívesebben beintettem volna Liam-nek, és Chloe mellett maradok, de tudtam, hogy társaságban vagyunk, akiknek jóformán nulla köze nincs ahhoz, ami velünk van.
Újabb bólintás, mint egy megerősítésképpen, hogy rendben lesz, én pedig már úton is voltam a konyha felé, amiben megtaláltam a pultnak támaszkodó Liam-et, két sörrel a kezében, amiből az egyiket felém nyújtotta.
- Na, ki vele. Mi ilyen eszeveszettül fontos? – érdeklődtem, ahogy elvettem tőle a jéghideg üveget, és a számhoz emeltem, hogy ihassak belőle.
- Csak nem türelmetlen itt valaki? – kérdezte vigyorogva, mire kedvem támadt azzal a lendülettel sarkon fordulni, noha sejtettem, hogy ez lesz a vége, ha egyszer idehozom Chloe-t.
- Attól függ, kire gondolsz – vontam meg a vállamat.
Liam egy ideig nem szólt semmit, azon kívül persze, hogy a némasága felért ezer szóval, ahogy félrebillentett fejjel méregetett, mint amikor nem tud hova tenni valamit, vagy éppen valakit, ez esetben pedig engem.
- Mi van? – kérdeztem végül, miután kezdett egy kicsit idegesíteni a folyamatos bámulása.
- Neked aztán jól elcsavarták a fejedet, ember – rázta meg a fejét szinte már hitetlenül.
Kiengedtem az eddig benntartott sóhajt, már csak azért is, mert pontosan tudtam, hogy mostantól aztán mondhatok bármit, nem fog leszállni rólam, mint általában, ha meg akar győződni valamiről velem kapcsolatban, de persze az sem volt mellékes, hogy innentől kezdve még inkább az idegeimre fog majd menni. Még akkor is, ha Liam egyébként nem tartozott azok közé, akiknek kedvelt elfoglaltságuk volt, hogy kikészítsenek a túlzott aggódásukkal, vagy éppen azzal, hogy belemásszanak az életembe, de volt már rá példa, hogy előszeretettel állt át a sötét oldalra, csak mert azt gondolta, ez majd segít rajtam.
- Azt hittem örülni fogsz, ha végre összeszedek valakit – jegyeztem meg végül.
- Nem mondtam, hogy nem örülök, csak már annyira megszoktam, hogy a magányos seggfejt játszod, hogy el is felejtettem, milyen, amikor társaságod van – vigyorodott el, nekem pedig kedvem támadt tarkón vágni, de elvégre ez még mindig az ő háza volt.
Ráadásul nem mondott akkora hülyeséget sem.
- Akkor ez már hivatalos? – kérdezte.
Ismételten megvontam a vállamat, ahogy a konyhaajtó felé sandítottam, hátha valakinek időközben kedve támadt hallgatódznia.
- Mondjuk úgy, próbáljuk kitalálni, mit is akarunk kezdeni a másikkal – mondtam az egyetlen dolgot, ami közel állt az igazsághoz.
Annak ellenére, hogy hiába nem mondta ki egyikünk sem hangosan, már jóval túlléptünk a szórakozunk egy kicsit kategóriát, amikor életem talán legnehezebb óráját éltem át, ahogy szinte könyörögtem neki, hogy legyen velem, de nem úgy, mint korábban.
- Szóval hivatalos – egy újabb vigyorgás, nekem pedig ismét viszketni kezdett a tenyerem az elégedett képét látva. – Amúgy tényleg olyan szép, mint a képeken, bár tény, hogy nem sokat láttam a pulcsija, vagyis inkább a pulcsid miatt – célzott a csodás újságcikkünkre.
- Vigyázz a szádra – vágtam rá kurtán, mire Liam elröhögte magát.
- Nyugi, Tommo, nincs mitől félned – mondta, mire bólintottam.
- Én is így gondoltam – feleltem.
Elfordult, hogy kidobja az időközben kiürült üveget, majd magához vett egy másikat. Ha nem ismertem volna eléggé, talán rászóltam volna, hogy elég lesz, de Liam egy szivaccsal ért fel, ha alkoholról volt szó, így annyiban hagytam a dolgot.
Meg hát persze még mindig nem voltam olyan helyzetben, hogy osszam az észt.
- Na, nem mintha annyi esélyem lenne nála, figyelembe véve a tényt, hogy eddig nagyjából képtelenek voltatok akár két pillanatra is leszakadni a másikról – jegyezte meg.
- Jaj már, senkit sem ismer itt és amúgy is fenntartásai voltak azzal kapcsolatban, kik vagyunk, mégis mit vársz? – ráztam meg a fejemet.
- Fenntartásai? – vonta fel a szemöldökét Liam.
- Mondjuk inkább úgy, hogy eleinte kicsit jobban félt tőle, mit gondol majd róla a bandatársam, mint sem a legjobb barátom – mondtam, és ittam egy kortyot a sörömből. – De ezért nem hibáztathatjuk.
- Igaz – vonta meg a vállát, és úgy tűnt, ezzel lezártnak tekinti a téma ezen részét. – De ez most nem lényeg. Együtt vagytok?
A kérdése úgy vágott arcon, mint egy pofon, és ha nem lettem volna már profi a leplezésben, akkor talán olyan fejet is vágtam volna, mint akinek szépen bemostak egyet, csak éppen nem marad utána monokli. Mindenesetre megpróbáltam időt nyerni magamnak, mielőtt válaszolok azzal, hogy ismét ráerősen meghúztam a piámat, noha igazság szerint fogalmam sem volt róla, mit kellene felelnem, több okból kifolyólag.
Az első, hogy igazából soha nem beszéltük meg, hogy együtt vagyunk, a második, hogy ennek ellenére azt sem, hogy nem vagyunk együtt, ebből kifolyólag pedig jött a harmadik indokom, miszerint erre ember nem tud normális egyértelmű választ adni.
De próbálkozni szabad.
- Meglátjuk még mi lesz – feleltem végül diplomatikusan, Liam tekintetét látva pedig beláttam, ez a válasz nem csak őt idegesíti fel, hanem engem is.
- Sosem mutatsz be nekünk valakit, akivel sehogy sem vagytok – jegyezte meg, mintha ezzel megoldást talált volna a ki nem mondott problémára.
- Valahogy vagyunk, csak azt nem tudom, hogy együtt – vetettem rá egy ingerült pillantást, ugyanis sikerült elérnie, hogy kemény három perc alatt rohadtul elegem legyen a kérdéseiből.
Főleg miután sikeresen felhúztam magam, amiért nem tudtam rájuk normálisan válaszolni, csak éppen nem tudtam, kire legyek emiatt roppant dühös; a világra, magamra vagy éppen Chloe-ra.
- Oké, befejeztem, nyugi – emelte fel védekezésképp maga elé a kezeit. – Csak vártam a megerősítést, miszerint tényleg ennyire elcsavarták a fejed, vagy csak beképzeltem, de úgy tűnik, a megérzéseim még mindig kiválóak. – jegyezte meg elégedetten.
- Nem csavarták el a fejemet – szúrtam közbe, az utolsó korty sört követően, mire kénytelen voltam belátni, lehetséges, hogy ennél erősebb italra lesz szükségem az est további részére.
- Na, hol maradnak a részletek, haver? – röhögött.
- Épp eleget tudsz, hidd el nekem – feleltem nemes egyszerűséggel.
Amúgy is, az egyetlen elv, amihez még mindig tartottam magam Chloe-val kapcsolatban – és az egyetlen, ami nem változott a hónapok során – hogy nem fogom őt kiadni másnak, még ha olyasvalakiről is van szó, mint Liam, vagy bárki a többiek közül.
Liam bólintott, noha a tekintetén tisztán látszódott, mennyire nincs megelégedve a diszkréciómmal, még ha mélyen belül tudja, korrekt, amit csinálok, főleg mivel sosem voltam híve a kössünk mindent a másik orrára dolognak, és nem csak ha lányokról volt szó. Hiába volt nehéz mindent eltitkolni mindenki elől, mikor hónapokon keresztül össze vagytok zárva egy buszba, vagy jobbik esetben egy szálloda emeletére egy-egy turné alkalmával, ahol igen nehéz kibírni, hogy előbb vagy utóbb ne keress nők társasága után, ha az adott pillanatban éppen nem vagy foglalt. Na, nem mintha bárki is hűtlenkedett volna közülünk – és talán ez a leghihetetlenebb dolog az egészben, vagyis inkább a szakmában – hiába telt bele hetekbe is, mire végre utánunk repült a várva várt személy, a többiek közül pedig talán nekem volt a legegyszerűbb dolgom, miután szinte az összes eddigi turnét így csináltam végig. A többiek ügye már más kérdés.
- Chloe tudja már, hogy el kéne repülnünk jövőhéten? – érkezett a kérdés Liam-től, mire kénytelen voltam visszatérni a valóságba, már csak azért is, mert ismét előszeretettel vágott pofon.
- Basszameg – szisszentem fel, miközben a kezemben tartott üveg majdnem Liam méregdrága konyhakövén kötött ki, de időben kapcsoltam, mielőtt a gyilkos tekintetét valódi gyilkolásra válthatta volna. – Szerinted hazajutok egy hét alatt?
- Kizárt, de azért szép próbálkozás volt. Szükség van rád odaát, tudod – emlékeztetett arra, amit eddig is jól tudtam, miszerint rohadtul megígértem neki, hogy ha vége ennek a rohadt pár hónapnak, akkor elhúzok vele LA-be néhány hét írásra, ivásra és még ki tudja mire.
Igen ám, de ez még jóval az előtt történt volna, hogy Chloe mit sem sejtve betipegett az életembe, ezzel lényegébe háttérbe szorítva minden egyéb dolgot.
- Tudom hát – masszíroztam meg az orrnyergemet, ahogy azon tűnődtem, vajon létezik e olyan tudomány, amely kifejti, hogyan adja be az ember az egy hetes barátnőjének vagy mijének, hogy legalább két hétig nem találkoznak, mert a világ másik végén szedi szét éppen magát a haverjaival, miközben amúgy dolgoznia is kéne. – Mindegy, megoldom.
Az már más kérdés, mégis hogy a francba.
Végül azonban megpróbáltam háttérbe szorítani az LA-dolgot, amíg követtem Liam-et vissza a nappaliba, ahol akkoriban már csak Chloe és Niall tartózkodott, ahogy a kanapén ültek bájcseverészve, az érkezésünkre azonban egy emberként kapták fel a fejüket.
- Hol rejtegetted őt eddig, Louis? – kérdezte az utóbb említett személy, miközben a mellette ülő lányra bökött, aki elpirulva szegezte a tekintetét a földre.
Nem voltam paranoiás, pontosan tudtam, hogy pont nem Niall-től kell féltenem Chloe-t a jelenlévő idióták közül, sőt, egy részem még örült is annak, hogy pont vele maradt itt, ugyanis ismertem annyira a társaság néhány tagját, hogy előszeretettel vetik rá magukat minden mozgó dologra, pláne akkor, ha friss húst látnak, hiába nem jött egyedül.
Mindemellett azonban azzal is tisztában voltam, hogy velem azért nem szívesen csesznének ki.
- Biztos helyen – adtam a szerintem korrekt választ, és a kezemet nyújtottam Chloe felé, hogy felsegítésem és folytassuk az útunkat az eredeti terveink szerint, azaz az erkély felé.
Mielőtt Liam úgy nem döntött, hogy keresztbe húzza a számításaimat, és persze az önértékelésemet azzal, hogy elbizonytalanít a kapcsolatomban.
- Ha túl messzire ment, leütöm – hajoltam oda a lányhoz, aki erre felnevetett, míg Niall is hasonlóan reagált a háttérből.
- Nyugi, igazi úriember voltam – mondta, én azonban csak megráztam a fejemet.
- Azt nehéz elképzelnem – jegyeztem meg, ahogy kinyitottam az üvegajtót, és kiléptünk a kora nyári estébe.
Amint szabad levegőre kerültünk, már vettem is ki a zsebembe rejtett cigisdobozt, majd kérdőn Liam felé bólintottam, aki azonban megrázta a fejét, mivel hogy már ott villogott a kezében a sajátja. Bólintottam, mivel mást nagyon nem terveztem megkínálni rajta kívül, azonban kis híján hanyatt estem, mikor a szemem sarkából kiszúrtam, ahogy a mellettem álló lány hasonlóan tesz, csak éppen a táskájából veszi elő a cigit.
Már csak azért is, mert tisztán előttem van a megismerkedésünk estéje, amikor is visszautasította, hogy megkínáltam egy szállal.
- Hát te? – vontam fel a szemöldökömet, ahogy felé fordultam, Chloe azonban csak megvonta a vállát. – Mi van azzal, hogy nem része az életvitelednek? – vigyorodtam el, ő azonban csak megrázta a fejét.
- Kemény hetek vagyok túl, mondjuk úgy – motyogta, én pedig egyből beláttam, hogy nem lenne tanácsos tovább faggatóznom.
Annak ellenére, hogy magamból kiindulva egyáltalán nem zavart, hogy cigizik e vagy sem, mégis volt bennem némi keserű szájíz, ha arra gondoltam, mindezt azért, mert túlságosan is megviselte ez az egész titkolózás a legjobb barátnő előtt dolog, amit lényegében nekem köszönhet, bár sosem kértem tőle, hogy titkoljon el Kylie elől.
Ahogy ott állt mellettem, lehetőségem nyílt ismét végig mérni tetőtől talpig, már vagy harmadszorra aznap este, és amellett, hogy ismét megállapítottam, mennyire fáradtnak tűnik, be kellett ismernem, még ez sem veszi el tőle azt, mennyire gyönyörű. A megismerkedésünk óta sokszor szerettem volna térdre borulni és köszönetet mondani, amiért pont ő került aznap este az utamba, azt pedig már aznap éjjel sikerült megállapítanom, mikor felkeltem mellette, hogy pontosan értem, mit látott benne a részeg énem. A felől pedig, hogy most mit látok benne, kérdés sincs.
- Alexis, ideadnád azt az öngyújtót? – kérdezte Liam, miután már vagy egy perce nyüstölte a sajátját, eredménytelenül.
A tekintetem automatikusan a lányra kúszott, aznap este talán először, mire nem túl meglepetten vettem tudomásul, hogy a pillantása összetalálkozott az enyémmel, miközben átadta a gyújtót Liam-nek. Igyekeztem a lehető legrövidebb ideig a szemébe nézni, azonban még így is sikerült elkapnom a várva várt gúnyos pillantást, noha csak két másodperc erejéig merészkedett el, hogy csak én lássam.
Próbáltam nem látványosan unott fejet vágni – bár szerintem nem sikerült – miközben elfordítottam a fejemet, vissza Chloe felé, akiről úgy tűnt, szerencsére nem volt szemtanúja ennek, ugyanis éppen Liam kérdésözönét tűrte.
- Z-ről tud valaki valamit? – kérdezte hirtelen a már jó állapotban lévő Tyler, ahogy egy újabb cigire gyújtott.
Nem kellett hatalmas zseninek lennie egyikünknek sem, hogy tudjuk, melyik Z-ről beszél, noha annyira nem lepett meg, hogy képes ezt egy buli közepén felhozni, elvégre Tyler sosem az eszéről volt híres, ha pedig már ivott is, főleg nem.
- Haver, innen senki sem beszél vele – feleltem, miközben éreztem, ahogy Chloe keze az enyémet keresi, én pedig összekulcsoltam az ujjainkat.
- Ne már – rázta meg a fejét Tyler. – Liam, még te sem?
Annyira nem értettem, mi ezen a rohadt meglepő, ráadásul kezdtem érezni, hogy semmi humorom nincs a Zayn-témához, csak úgy, mint a kezemet szorongató Chloe-nak, sem pedig a tekintetemet kereső Niall-nek, és hálát adtam az égnek, amiért Harry bent maradt a házban, noha őt hatotta volna meg ez a legkevésbé.
- Egy hónapja megdobott iMessage-en, hogy lesz valami rongyrázás nála megint, de LA-ben voltam – vonta meg a vállát válaszként a házigazda, miközben a tekintetét a kezében tartott telefonjára szegezte, nyilvánvaló okokból.
- De gáz – reagálta le Tyler.
- Kérdezd Alexis-t – mondtam, mire az említett személy arca vagy három árnyalattal vörösebb lett, mint eredetileg volt.
Hiába éreztem – amellett persze, hogy a beszólásom csillagos ötös volt ezúttal is – hogy kissé túl messzire mentem, több okból kifolyólag, mégsem bírtam megállni, hogy a halvány mosoly, amit külön ezekre az alkalmakra tartogattam, kiüljön az arcomra, miközben eszem ágában sem volt elfordítani a tekintetem a lány visszavonulót fújó arcáról.
Annak ellenére, hogy tisztán éreztem Chloe tekintetét az oldalamban, mint ahogy Liam figyelmeztető pillantásai is valahol ott voltak a háttérben.
Kár, hogy ez alkalommal egyik sem hatott meg.
- Mindenki befelé – törte meg a hirtelen beállt csendet Liam, én pedig rögtön tudtam, hogy sikerült kihúznom a gyufát.
Megint
Chloe kérdő pillantások kíséretében nézett hol rám, hol pedig a házigazdára, én azonban megráztam a fejemet.
- Te maradhatsz, csak készülj fel rá, hogy szét akarja majd rúgni a seggemet – mondtam.
Chloe összeráncolt szemöldökkel méregett, de nem szólt egy szót sem, amíg Niall és Liam kivételével mindenki betáncolt a házba, így négyen maradtunk, de ahogy csak sejtettem, Liamnek esze ágában nem volt elküldeni mellőlem a lányt, és bár konkrét tippem nem volt az okára, voltak sejtéseim.
Köztük volt az is, hogy hiába van bent Harry, aki figyel rá, nem akarja a többiek és persze Alexis karjaiba lökni.
- Na, ki vele, mi van már megint? – szegezte nekem a kérdést Liam, amint az utolsó ember becsukta maga mögött az teraszajtót, és valaki feltekerte bent a zenét.
- Mármint? – vontam fel a szemöldökömet, és figyeltem, ahogy Chloe hátrál egy lépést, de még mindig nem engedi el a kezemet. – Most ne nézzetek rám így, ti hívtátok ide Alexis-t, tudhattátok volna, hogy ez lesz.
- Nem én hívtam, hanem Niall – mutatott Liam a mellette álló személyre, aki erre csak megvonta a vállát.
- Most mit tudtam csinálni, mindenáron jönni akart, pedig szóltam neki, hogy itt leszel, és nem egyedül jössz.
- Gondolom, ez még inkább arra sarkallta, hogy eljöjjön – jegyeztem meg.
- De ez nem ok arra, hogy seggfej legyél vele – vetette közbe Nialler.
- Unom már a Zayn-témát, remélem megérted. Kicsit sok volt belőle az elmúlt pár hónapban – mondtam, és éreztem, ahogy Chloe megfeszül mögöttem, mire megszorítottam a kezét, hogy érezze, én az ő oldalán állok, csak éppen a saját seggemet próbálom védeni, mert semmi humorom magamra haragítani őket.
- Megértem, csak azt nem értem, minek feszegeted ezt az egészet, mikor te is tudod, hogy semmi értelme – rázta meg a fejét Liam. – Oké, zavar Zayn, megértem, zavar Alexis, ezt is megértem. Amit viszont nem, hogy miért nem zárod már végre ki őket. Zayn is csak addig zavar, amíg magadra veszed a faszságait, mikor tudod, hogy pont ez a célja, mivel nem idióta, és érzi, ki ugrik a cseszegetésre.
- Annak ellenére, mennyire bölcsen kezeled ezt az egészet, még mindig felveszed neki azt a rohadt telefont – feleletem rezzenéstelen arccal. – Amúgy meg tévedsz, mert leszarom Zayn-t. Egészen addig, amíg nem érzem azt, hogy megint a pofámba mászik.
- Hazaviszem Alexis-t. Mindjárt jövök – vetette közbe Niall, és már ott sem volt.
- Oké, utoljára kérdezem meg – lépett közelebb Liam, a tekintetében ez alkalommal inkább aggódással, mint sem ingerültséggel. – Mit csinált Zayn?
Megvontam a vállamat, ahogy egy újabb cigarettára gyújtottam, miközben éreztem, hogy legszívesebben hatot is elszívnék egyszerre, már ha lehetséges lenne.
- Semmit azon kívül, hogy négy hónapon belül többször találkoztam vele, mint az elmúlt majdnem két évben összesen, és ez kicsit zavar.
Hiába voltam tisztában Liam diszkréciójával, valamiért nem tartottam túl jó ötletnek, hogy elkezdjem ecsetelni az elmúlt fél év történéseit, amiben a mellettem álló Chloe is túl nagy szerepet kapott, hát még a legjobb barátnőről nem is beszélve, így sejtettem, hogy azt a beszélgetést egy másik alkalommal kell megejtenünk.
- Azt sem tudtam, hogy ilyen sokat van Londonban mostanában – jegyezte meg Liam.
- Én már nem tudom, mi van itt, de kezd egy kicsit zavarni, hogy bárhová kell mennünk, lassacskán mindenhol őt kell kerülgetnem – mondtam.
Egy ideig egyikünk sem szólt semmit, majd feltűnt, hogy egy idő után Liam Chloe-ra szegezi a tekintetét, aki mindeddig néma csendben tűrte a szóváltásunkat, én pedig elgondolkoztam azon, vajon mennyi esélye van annak, hogy vele is vár rám egy hosszas beszélgetés.
Mintha ezt csak megérezte volna, Liam szinte azonnal menekülőre fogta a dolgot.
- Megyek és megnézem szétszedték-e a házat – sóhajtott fel, és ahogy elhaladt mellettünk, vállon veregetett, amiből arra következtettem, ennek a beszélgetésnek még koránt sincs vége.
- Szóval így néz ki egy igazi buli nálatok – szólalt meg Chloe, hosszú idő óta először, miközben az arcára valamilyen beazonosíthatatlan mosolyszerű ült ki.
De nem tudtam, mennyire kéne ezt rossz előjelnek vennem.
- Reméltem, hogy tetszeni fog – feleltem, és nyüglődve vettem tudomásul, hogy mindjárt leég a cigim. – Gondolom, kíváncsi vagy néhány dologra – nyomtam el végül, de már éreztem is, ahogy a kezem nyúl egy másikért.
Chloe megvonta a vállát, miközben a tekintetét a földre szegezte.
- Sejtem, hogy nem véletlenül vagy ennyire kiakadva Alexis-re, és hogy én sem véletlenül kaptam néhány éles pillantást tőle, amióta itt vagyok.
- Remek – morogtam, ahogy arra gondoltam, ha ezt tudom, lehet többet vágtam volna Alexis fejéhez a Zayn-es múltjánál
- Túlélem, Louis – mondta, mire a tekintetemet az övébe szegeztem. – Mint ahogy túl fogom élni, hogy nem mindenki repes az örömtől, ha veled lát, még akkor is, ha az elődjeimről van szó.
- Elődjeid? – meredtem rá hitetlenül. – Gondolod, hogy Alexis jelentett nekem valaha annyit, mint amennyit te jelentesz nekem?
Figyeltem, ahogy az arcszíne egy árnyalattal fehérebbre vált erre a kérdésemre, mire megráztam a fejemet.
- Nézd, Chloe, szomorú vagy sem, nem mindenkivel éreztem azt, hogy több lenne köztünk sima vonzalomnál, és igen, Alexis is ebbe a pakkba tartozott, de pontosan tudta, mire számítson. Az már más kérdés, hogy egy idő után azt gondolta, több is lehet ennél, de még ha így is volt, soha nem mondta ki hangosan. Főleg, mivel kemény három alkalom után vége lett – mondtam végül hosszas meggondolás után, miszerint mennyire menjek el a témában.
- Miért? – szegezte nekem a kérdést, amit annyira nem vártam, tekintve, hogy arra számítottam, kerülni fogja az ex-témát, ahogy eddig is tette rejtélyes okokból kifolyólag.
Annak ellenére, hogy szerintem többször is biztosítottam a felől, hogy nem kell aggódnia, nem visel meg lelkileg, máskülönben nem léptem volna tovább – vagyis inkább nem akarnék továbblépni vele.
- Mert nekem nem humorom elviselni, ha olyannal járok össze, akinek rajtam kívül van még valakije, hát ha még az a valaki Zayn – feleltem. – Így miután kaptam egy fülest, gyorsan véget vetettem a dolognak, ő pedig könyörgött, hogy bocsássak meg neki, csak éppen itt nem arról volt szó, hogy megcsalt volna vagy bármi, egész egyszerűen…
- Zayn zavart – fejezte be helyettem.
- Valami olyasmi – bólintottam, és szívtam egy slukkot. – Mondjuk ez már bőven az után történt, hogy Zayn kilépett volna. De mondom, annyira nem voltunk mélyen, hogy megviseljen vagy bármi, csak megkértem, hogy ha lehetséges, kerüljön el a jövőben, csak hát igen nehéz, mikor Niall valamilyen oknál fogva legjobb barátnak fogadta. De ebbe már inkább nem szólok bele.
Chloe erre már nem mondott semmit, hátat fordított nekem és a terasz másik végébe sétált, én pedig mindeközben képtelen voltam levenni a tekintetemet róla. Már csak azért sem, mert ismételten felmerült bennem a kérdés, vajon miért érzem magam a világ legnagyobb idiótájának és a világ legszerencsésebb emberének együttesen, valahányszor vele vagyok.
Noha volt egy sanda gyanúm, sikerült elindítanom benne valami folyamatot ma este, amit minél hamarabb le is kell állítanom, ha nem akarom, hogy kétségek merüljenek fel benne.
Így aztán elnyomtam a feltörni készülő sóhajt, elnyomtam a cigimet és elindultam felé. Amint mellé léptem, már meg is ragadtam a derekát, hogy magam felé fordíthassam, így végre hajlandó volt a szemembe nézni, ahol csakugyan ott tükröződött a bizonytalanság, még ha halványan is, de ott volt.
- Elhiszed, ha azt mondom, mindennek aztán tényleg semmi jelentősége nincs rád nézve? – kérdeztem.
Szépen lassan, de kihúztam belőle egy bólintást, mire nem bírtam megállni, hogy el ne vigyorodjak.
- Mi van? – ráncolta össze a szemöldökét.
- Mondtam már, mennyire édes, amikor féltékeny vagy? – kérdeztem.
Az égnek emelte a tekintetét, ahogy megpróbált kiszabadulni a szorításomból, feleslegesen persze, ugyanis könnyedén visszarántottam magamhoz, hogy birtokba vehessem az ajkait, csak hogy ő is tisztában legyen vele, kié.



***
Sziasztok!
Először is küldeném a világ összes bocsánatkérését, mint ahogy mindig, valahányszor túlvállalom magam és azt gondolom, belátható időn belül tudok jelentkezni, de mint általában, a balszerencse a suli utolsó hetére is megtalált, már ami az időbeosztásomat illeti. Szóval fogalmam sincs mit mondhatnék azon kívül, hogy utálom megszegni az ígéreteimet, és tudom, hogy ez nem az első alkalom és talán nem is az utolsó, de innentől kezdve tényleg igyekezni fogok - főleg mivel nyár van juhé - hogy időben érkezzenek a részek. Mert hát valóban ígértem, hogy akár kettő is lehet egy héten, és bízom benne, hogy ez össze is fog jönni, remélem a sors is az én oldalamon áll ez ügyben.:) Mindenesetre szeretném megköszönni a türelmeteket, támogatásotokat, ugyanis a szörnyű időbeosztásom ellenére mindenkit egytől egyik nagyon imádok, és eszem ágában sincs senkinek sem csalódást okozni sem most, sem pedig később. Most pedig, hogy szabadkoztam egy sort, szeretném megköszönni az előző részhez érkezett összes visszajelzést komment és pipa értelmében egyaránt, mint minden egyes alkalommal, most is emlékeztettetek arra, mennyire szerencsésnek mondhatom magam, amiért itt vagytok, még ha van olyan, aki nem is ír nekem, csak jelen van, már az is a világot jelenti nekem. Szóval köszönöm-köszönöm-köszönöm, a világ összes virtuális ölelése a tiétek!:)<333
A részhez nincs túl sok hozzáfűzni valóm, mint hogy az eleje ellenére igyekeztem a vége felé összehozni a főszereplő párosunkat, remélem sikerült valamennyire, a következő rész kapcsán pedig annyit, hogy elképzelhető, az is Louis szemszögéből lesz, remélem ezt senki sem bánja.:)

Szerintem eleget koptattam a billentyűzetet, további szép estét drágáim, vigyázzatok magatokra, még egyszer köszönök mindent éés jövő héten találkozunk!<3

Mindenkit szeretek,

-xoxo, Sophie V.


4 megjegyzés:

  1. Hello-hello drágám!
    Úgy gondolom, most már kellene keresnem valami új szót, nehogy megunjad, hogy mindig azt mondom: Csodálatos, de nem tudok helyette mit kitalálni!
    Nagyon tetszett a rész.
    Kíváncsi vagyok, mi lesz Louis-Chloé üggyel, hiszen már a célegyenesben vagyunk!
    Zayn felbukkanása kicsit idegesítő (hiszen mindig ott van valamilyen formában),de ennyi izgalom azért elfér. ;)
    Imádtam a részt, imádlak, kellemes hetet!
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ronim!
      Hiszed vagy sem, soha az életben nem fogom megunni, valahányszor azt írod, csodálatos, sőt, ami azt illeti szerintem minden egyes alkalommal valami újra inspirál, szóval emiatt ne fájjon a fejed!<333 Mindenesetre nagyon szépen köszönöm, részemről a boldogság, ha valóban tetszett, amit olvastál, mint mindig!:)<3
      Egyébként fura, de én is pont most gondolkoztam el azon, mennyire egymásra hangolódott a két főszereplő, de hát meglátjuk, mi lesz, csak úgy, mint a Zayn-dologgal, igyekszem nem csalódást okozni.;)<3

      Én pedig téged imádlak, nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, legyen csodás heted éés hamarosan találkozunk!:)<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. Kedves Sophie V.!
    Chloe és Louis nagyon édesek együtt, így nagyon nagyon kiváncsi vagyok mennyiben lesz probléma Alexis, de remélem nem lesz gond. :D
    Ha így haladnak mint eddig, talán az egyik kedvenc fanfiction párosom lesznek, mert magát a két szereplőt külön külön is nagyon megkedveltem a történet során :)
    Érdekes, hogy Zayn minden részben felbukkan valahogy és kicsit szomorú is, hogy a fiúk nem tartják vele a kapcsolatot és Louis sem kifejezetten rajong érte. De azért félve megkérdezem, hogy ha nem is mindenki között, de Louis és Zayn között tisztázódnak majd a dolgok?
    Igyekszem innentől gyakrabban kommentelni majd, de amit tudnod kell, hogy imádtam ezt a részt is és nagyon várom a következőt!!!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Emma!
      Mondjuk úgy, körülbelül a világot jelenti nekem, ha tényleg ilyen véleménnyel vagy a Chloe-Louis párosról, részemről a megtiszteltetés, szóval nagyon-nagyon köszönöm!<333 Az pedig, hogy külön-külön is szimpatikusak neked már hab a tortán.:)
      Ami Zayn-t illeti, nos ő egy elég érdekes karakter nekem is, elvégre nem sok jelenetben kapott szerepet, mégis nagyon sokat volt említve, és inkább negatívan mint sem pozitívan, szóval bízom benne, hogy a történet hátralevő részében többet lesz jelen, és kicsit megismerjük majd az ő oldalát is. A béküléssel kapcsolatban pedig még nem árulnék el semmit, de mondjuk úgy, nem szeretem a depi endeket, szóval majd meglátjuk.;)<3

      Akkor írsz, amikor időd van és szeretnél, már az is nagyon sokat jelent nekem, hogy jelen vagy és olvasod a történetet, szóval csak semmi nyomás!:)<33 Mindenesetre nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, én téged imádlak, és igyekszem a következővel, ahogy csak tudok!<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés